Ez alkalommal egy 10 x 10 x 15 cm és két kicsit szélesebb kartondobozból építettük a lehető legegyszerűbb kamerákat. A negatív helyett közel 20 évvel ezelőtt vásárolt és vagy 8 költözést megélt BN10-es FORTE papírt használtunk. Ez volt az egyik kedvencem. B azért, mert ezüst-bromid, N azért, mert normál keménységű (tónusú) és 10 azért, mert a FORTE 0-val jelezte a fényes, 5-el a félmatt és 10-el a matt felületet. De ez most nem érdekes, csak elméláztam. A múltkori lyukaknál egy kicsit nagyobb lyukakat szúrtam az objektívet helyettesítő fóliába, amit sörösdobozból vágtam ki. (tökéletesen megfelel!) Most teljesen átszúrtam rajta egy átlagos méretű varrótűt és így viszonylag nagy lyuk (kb. 03-04 mm átmérőjű) keletkezett, aminek köszönhetően elég, sőt még sok is lett a 3 perc körüli expozíciós idő. A nagyítópapírok kb. 4-6 ASA érzékenységűek, ezért filmre jóval rövidebb idővel kell számolni majd. Az előkészületek után izgatottan mentünk le a parkba és már az 50 méteres séta közben is készíthettünk volna számos gyönyörű felvételt, ha lett volna fix, hely, ahová letesszük a dobozainkat. Sárával egy padot választottunk, Juli pedig (nagy önbizalommal) a térdére fektette a kamerát és úgy exponálta ki a több percet. Így bemozdulás nélkül talán csak egy Buddha-szobor tudna képet készíteni.
Juli képe tehát ilyen lett. Láthatjátok, hogy hívás közben foltos lett a kép. Ez annak köszönhető, hogy egy kicsit még rövidebb záridőt kellett volna tanácsolnom, hogy a képet ne kelljen hamar kikapni a hívóból. Így azonban szinte azonnal elmerülés után ki kellett szednem és ahol még nem, vagy csak később kapott vegyszert, bizony ilyen lett :( Egyébként nekem tetszik ez a kép. Három perc alatt ennyi bemozdulás pedig bravúr!
Itt az én képem látható. A kövezet hullámzása annak köszönhető, hogy egy kicsit domborodott a papír a doboz falán. Ezzel érdemes játszani! Ez tetszik! A jobb oldali fénycsík ahelyett a csodás interferencia helyett jöhetett létre, amire nappal szemben fotózva pedig számítottam. Kisebb lyuk kell, éppen csak tűhegynyi.
Legjobban Faragó Sári fotója sikerült. Az ő gépe fél méterre lehetett az enyémtől. Minden centi számít, minden tized dőlésszög.
Ez lett tehát az eredménye a mai camera obscura kísérletnek. Januárra kitalálom, hogy filmtekercsre tudjon mindenki dolgozni, átalakított fényképezőgéppel. Az lesz az igazi, mert akkor már a filmhívást és a nagyítást is kipróbálhatjuk! Aki tehát lemaradt az eddigiekről, nem maradt le semmi pótolhatatlan eseményről.
