Magamról röviden

Lépcsőház – 1987

1985-ben kezdtem komolyabban foglalkozni a fotózással, amikoris az első fényképezőgépemet megvásároltam. Akkoriban az azóta jobblétre szenderült Belvárosi Ifjúsági Ház grafikusa, reklámszervezője és mindenese voltam. Polák László biztatására elvállaltam egy nyári fotóstábor vezetését. Két hetem volt, hogy az elméleti és gyakorlati "tapasztalatot" megszerezzem. Szrencsére az Ifjúsági Ház rengeteg könyvet és eszközt biztosított és így el mertem vállalni a feladatot. Később, 1987-ben megalapítottam ugyanitt a Környezetvédő Fotósok Stúdióját, melynek vezetését két év után átadtam másnak. A stúdió tudtommal ma is él Horváth Ernő vezetésével.
1989-től szabadúszóként folytattam minden tevékenységet, ami érdekelt. Fotóztam lapoknak, barátoknak, de első sorban a magam kedvéért a világ egyik talán legszebb városát, Budapestet. Közben zenéltem, hangtechnikuskodtam, ékszereket készítettem és a kezdetektől dolgoztam a L'art pour l'art Társulatnál, ahol 1996–2000-ig szövegíró is voltam és együtt írtuk Szászi Mónival a Besenyő jeleneteket. 1994-ben ellopták teljes fotósfelszerelésemet és ráadásul a sok költözés közben számos régi negatívom tönkre is ment. Egészen 2006-ig csak alkalmanként tudtam fotózni kölcsöngéppel. 2006. óta tudok megint a régi lendülettel fotózni és próbálom behozni az elveszett időt.
A kimaradt évek ellenére szinte minden területét kipróbálhattam a fotográfiának és az a tudás, gyakorlat, amit a Belvárosi Ifjúsági Házban szerezhettem, nagy előnyt jelent a mai napig.
Képeimet a http://budapestfoto.hu/, és a http://denhoda.blogspot.com/ oldalakon lehet megtekinteni, valamint a Nyitott Mappa nevű kis galériában, boltocskában, melyet párommal nyitottunk a XIII. kerület, Radnóti utca 41. alatt.

Várbazár – 2010